Régi Idők Tere

Szolnok és térségének turizmusfejlesztésében kiemelkedő szerepet játszik a fesztiválturizmus adta lehetőségek kihasználása, melyre mind a földrajzi adottságok (megközelíthetőség, természeti környezet), mind a meglévő fesztivál hagyományok alkalmassá teszik. Régi Idők Tere hagyományőrző és a városi kultúra gyökereit felelevenítő rengeteg szórakoztató és interaktivitásra ösztönző programot felsorakoztató, két napos rendezvény az idén 3. alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésével valósul meg.

Régi Idők Tere

A Régi Idők Tere rendezvény célja a néphagyományok ápolásán túl, a régi kulturális értékek felelevenítése és megőrzése, a térség turisztikai kínálatának növelése. Az  elsősorban a hétvégére Szolnokra látogató kirándulókat, kisgyermekes családokat megcélzó, két napos programkínálat a század eleji város, akkor még igencsak a népi kultúrával átitatott hangulatát idézi. A rendezvény arculata és hangulata jól illeszkedik a SÖRÁRIUM interaktív sörmúzeum elnevezésű turisztikai látványosság arculatához, mely a főtér központi részén található, műemlék jellegű Városháza pincerendszerének hasznosításával jön létre várhatóan még az idén. A rendezvény továbbfejlesztésére a SÖRÁRIUM projekt megvalósulásával számos lehetőség kínálkozik majd. A két turisztikai terméket már rövid távon is össze kívánjuk kapcsolni. A rendezvény igazi vonzerejét az állandó programok (Kézművesek kirakodóvására, interaktív tanyaudvar, kukoricamorzsolás, “bábakukucs”, Lajos bácsi fenékbe billentése, fotózkodás, „szekrényjátékok”, stb.) és a folyamatos interakció biztosítják, minden kipróbálható, tapintható és játszható (tarisznyás műhely népi játszóháza, lesz csúzlizda, körhinta, kovácsműhely és gyöngyékszer készítés). A vendégek megismerik a múltból még fellelhető, elsősorban a régi városi kultúrától nem idegen értékeket, melyek akkor még a mainál jobban összekapcsolódtak a vidéki kultúrával. A rendezvény az interakciót (próbáld ki, éld át) kiváltó produkciókon keresztül a hagyományok megőrzésére is sarkall. Mind az állandó programként kínált kézműves foglalkozások, mind a népi játszótér elnevezésű program ezeket kívánják megerősíteni. A kereskedők és vásárosok kiválasztásának fontos szempontja volt a hagyományok tisztelete, a népművészeti elemek, értékek, motívumok minél nagyobb mértékű megjelenítése. A vendéglátó egységek is kizárólag e tematikához illesztik kínálatukat.  A legutóbbi, 2010-es programkínálat az idén több új produkcióval (pl. Street Art Comedy), valamint az Interaktív tanyaudvarral és a régiségek vásárával bővül.

Régi Idők Tere

2014. szeptember 5-6. Szolnok, Kossuth tér – Részletes programterv

ÁLLANDÓ PROGRAMOK:

  • Péntek 15:00-19:30-ig
  • Szombat 10:00-19:30-ig

1. Cirkusz Mechanikusz
Vándorcirkusz életének cseppet sem unalmas hétköznapjai. Miniatűr cirkuszi társulat. A mechanikus szerkezetet a látogató közönség mozgathatja.

2. Tintaló Cirkusz
Napi 6 előadással jelentkezik az ország legkissebb cirkusza, 30-35 perces produkciókkal.

3. Bába kukucs
Szekrénybe zárt Grimm mesék. A lyukon bekukucskálva híres mesék megelevenedett marionet bábjai láthatóak.

4. Farbarugó
Lajos urat bárki farba rúghatja, aki szeretné. Lajos úr farba rúgható bárki helyett, akit nem lehet farba rúgni. Mindenki azt képzel Lajos úr helyére, akit csak akar. Minél erőssebben rúgunk, Lajos úr kalapja annál messzebb repül.

5. Bódéjátékok
A régi cirkuszi kocsikra emlékeztető, fából készült játékbódék. Oldaluk lenyitható, a játékablakokban különböző dobójátékokkal.

6. Paprikajancsi csúzlizdája
Van aki hajtja, a másik meg dióval lelövi! A csúzlizda figuráit mechanikusan mozgatja az, aki az erre a célra épített hajtmányt hajtja, ami jelen esetben egy kiszuperált kerékpár. Ez a program jó apának, anyának, gyereknek egyaránt.

7. Szekrényjátékok
3 darab szekrény, nemcsak a ruháknak. Kicsit átalakítva játékra .

8. Fotószínház
A korabeli életképek speciális ponyvára kinagyított hátterével különleges fotók készítésére nyílhat lehetőség, „beállítva” a képbe a korhű kosztümbe öltöztetett fotóalanyokat. Az illúziókeltést szolgálják az egyes képekhez használható odaillő öltözékek, tárgyak, továbbá a beöltözést, kellékezést segítő parasztmenyecske.

9. Velocipéd
Régi két kerekű, a kerékpározás nyitó fejezetéből. Kibróbálható, fotózható,

10. Interaktív tanyaudvar
A 150 négyzetméteren felállított tanyaudvaron van minden hozzávaló: mini gémeskút, hamisítatlan kovácsműhely, kukoricamorzsoló, baromfiudvar. A tanyudvaron játékos formában mutatják be a gyerekeknek, felnőtteknek a tanyasi élet hétköznapjait, köztük a konyha és a kamra világát egy teljes körű kiállítással és játékos foglalkoztatóval.

Programok

Péntek

1. helyszín

15:00 Mikromágia: Színpadi és vásári mikromágia egy Európa bajnok bűvésztől korhű jelmezben.
16:00 Ládafia Bábszínház
18:00 Swing (élő): Nem kifejezetten szolnoki, de kifejezetten ide illő. Swing a téren. Naponta 2 koncert 2 helyszínen
19:00 Zagyva Banda

2. helyszín

15:30 Swing (élő)
16:00 Mikromágia
17:00 Street Art artisták: Három artista interaktív műsora a téren. Mutatványok, akrobatikus elemekkel tűzdelt vicces bemutatók vérbeli profi artisták interpretálásában.

3. helyszín

15:30 Verkli: Ha a karaoke létezett volna 100 éve, ilyen lett volna.
17:30 Zagyva banda
18:00 Mikromágia

Szombat

1. helyszín

10:30 Gólyalábas móka: Hatalmas lábakon érkeznek, lovagolnak, szavalnak, mesélnek sok móka és kacagás van a tarsolyukban
12:00 Verkli
14:00 Mikromágia
14:45 Sólyomröptetés: Belvárosban egyedül álló módon kerül bemutatásra a régi idők légi vadásza a sólyom. Repülni fog az épületek felett mindenki legnagyobb ámulatára. A sólyom mellett szerepet kapnak a baglyok, sasok és vércsék is.
17:30 Ládafia bábszínház: Világot jelentő deszkái kerekekre szerelt fenyőfákból valók. Társulata bábok, hársfából faragva, öltöztetve. Kellékei a hajdan volt mindennapi élet lassan homályba tűnő megannyi eszköze. Mindez azért, hogy népmeséink könyvekbe kötözött lélegzete újra szélfútta lehessen. A Ládafia Bábszínházban az előadások szabad ég alá teremtetnek, és a felhasznált anyagokkal, eszközökkel egy olyan világ idéztetik meg, mely egykoron meséink bölcsője volt.
19:00 Unger Balázs és Barátai: 5 fiatal népzenész, világzenei utazása egy élő zenei koncertben.

2. helyszín

10:00 Mikromágia
14:00 Verkli
16:00 Bartha Tóni bábszínháza: A régi vásári bábfigura Paprika Jancsi kel életre az előadásban, melynek történetében fontos szerepet kap a hírhedt betyár Sisa Pista és az elrejtett kincs.
17:00 Made in Swing (élő): Swing muzsika élőben, naponta több alkalommal több helyszínen. A fiatal zenekar a 30-as éveket idéző hangulatot adja, bár nem kifejezetten vásári, de biztos, hogy korszakalkotó!

3. helyszín

10:00 Verkli
11:30 Mikromágia
14:00 Made in Swing (élő)

Kézműves foglalkozások

Ólomöntés
Ólomkatonák, mesefigurák öntése egy mára ólomöntő mester műhelyében.

Üvegfújás
Ővegfújás, hajlítás, ékszerkészítés, az izzó üveg formálása. Nemcsak gyerekeknek!

Szalmafonó
A tiszta, megnedvesített szalmából szalagfonatokat készítenek különböző kötések segítségével, a mesterség technikájának elsajátításával. Minden korosztály számára lehetőség nyílik különböző díszek, tárgyak készítésére.

Fafaragó
Régi mesterség bemutatása, fafaragás oktatása és kipróbálása. A fafaragás és faszobrászat legapróbb titkainak bemutatása.

Bőrműves
A szakma fortélyaival való megismerkedés, néhány apró fogás bemutatása, amit mindenki kipróbálhat. Negyed óra alatt saját karkötő, vagy nyaklánc készítése.

Fazekazás, korongozás
Fazekas korongon ülve agyaggombócokból néhány perc alatt vékony falú míves portékát készítenek a mesterség képviselői. Fazekassággal való ismerkedés, munkafázisok bemutatása.

Gyöngykészítés
Ősi kis mesterség, amely foglalkoztató keretein belül mutatkozik be, lehetőséget adva karkötők és nyakláncok készítésére.

Tarisznyás műhely keretén belül lehetőséget kínál a játszóház a gyermekeknek és felnőtteknek a kaskötés, demizsonfonás, kosárkészítés tudományának megismerésére. Sokrétű tevékenység folyik a műhelyben, a hagyományos paraszti kézművességtől a népi kézműves játszóházig. A természetes növényi anyagok felhasználásán belül a legnagyobb hangsúly a fűzre és a fára tevődik, és a belőle készített erő- és ügyességi játékokra.

Népi játszótér
Elsősorban mozgásos, fából készült ügyességi játékok: gólyalábak, falépdelők, csirkefogó, diótörő, szögbeverő, fataposó játékok minden korosztály számára.

Kereskedők, vásárosok
A rendezvény mindkét napján számtalan olyan kereskedő mutatkozik be, akik a régi idők hangulatát idézve mutatják be portékájukat:

  • Réteskészítő
  • Virágárus
  • Régiség kereskedő
  • Gyöngyfűzők
  • Festők, piktorok

Letölthető dokumentum:

Szakmai beszámoló