REPTÁR SZOLNOKI INTERAKTÍV REPÜLŐMÚZEUM ALAPKŐLETÉTEL

Elgördült az utolsó akadály a szolnoki REPtár projekt indításának útjából, hamarosan új turisztikai látványossággal gazdagodik a megyeszékhely.
REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum AlapkőletételÉAOP-2.1.1/E-12-k2-2012-0002 

Április 28-án ünnepélyes keretek között a honvédelmi miniszter, valamint a MÁV vezérkarának és a város vezetőinek részvételével elhelyezték a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum alapkövét Szolnok történelmének egyik legértékesebb emlékhelyén, az Indóház területén.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata mintegy 2,36 milliárd forint 100%-os Európai Uniós támogatást nyert a REPtár Interaktív Repülőmúzeum megvalósítására. A projekt eredményeképpen egy olyan helyi értékekre épülő, vezető turisztikai vonzerő jön létre, mellyel Szolnok felkerül az ország turisztikai térképére. Az eddig a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen elhelyezett, nemzetközileg is jegyzett katonai repülőgép gyűjtemény a tervek szerint 2015. október folyamán költözik új helyszínre, a Szolnok belvárosához közeli egykori vasútállomás területére. Mint arról az elmúlt időszakban már többször is beszámoltunk, a projekt nem pusztán a repülőgépek elköltözését jelenti. A műtárgy értékű repülő eszközök restaurálása mellett a kiállítás számos haditechnikai eszközzel, valamint a mai kor igényeinek megfelelő interaktív élményelemekkel egészül ki mintegy 60.000 m2 területen.

A projekt volumene által megkövetelt több hónapos előkészítési munkák során három szakaszban került sor telekalakításra, továbbá megtörténtek az előzetes régészeti feltárások és a tulajdonviszonyok rendezése. A műemléki tervtanács az egyeztetések eredményeképpen az eredeti koncepció szerint lebontandó raktárépület megtartását írta elő, melynek hatására a műszaki előkészítő team jelentős mértékben volt kénytelen átformálni az eredeti beépítési koncepciót. Megérte, hiszen forrásráemeléssel sikerült a pénzügyi hátterét is megteremteni a raktárépület új funkciójának, a gyermek- és felnőtt ügyességi és erőnléti „kiképzőpályának”, mely minden bizonnyal izgalmas kalandelemmel egészíti majd ki az új múzeumban eltöltött órákat. A további előírások teljesítése érdekében számos előkészítő műszaki dokumentum, például faldiagnosztika, faanyagvédelmi és tartószerkezeti szakvélemény is támogatta a műszaki előkészítést.

Az előkészítési szakasz lezárult, a kivitelezésre vonatkozó szerződést a napokban aláírták.

A megvalósítás egyéb elemeire, a logisztikai és restaurálási feladatokra, az eszközök beszerzésére és az egyéb kiegészítő tevékenységekre vonatkozó kiválasztási eljárások egymással párhuzamosan zajlanak majd.

A repülés- és haditechnika iránt érdeklődők csak rövid időre nélkülözik majd a múzeumlátogatás lehetőségét. Az ideiglenes bezárásra az előkészítési és állagmegóvási munkálatok miatt volt szükség a komplexum kivitelezési idejének további rövidítése érdekében.

Az új múzeum kínálta új élmények és lehetőségek, a belvároshoz közeli értékes terület enyészettől történő „visszafoglalása” önmagában is fontos. Ám a projektben részt vevők szerint a beruházás bőven kárpótolja majd a szakmát, a rajongókat és a régi látogatókat, sőt, jelentős szerepe lesz abban, hogy sokkal több látogató közelebbi kapcsolatba kerülhessen a repüléssel, a haditechnikával, és ezeken keresztül a város kínálta egyéb lehetőségekkel.

SZVF
Megszakítás