LEGENDÁK A LEVEGŐBEN 2014

2013-ban nagy sikerrel került újra megrendezésre a Szolnoki Repülőnap. A népszerű rendezvénynek a Szandai Repülőtér kiváló helyszíne volt, a város pedig – mondhatjuk nagyvonalú – házigazdája. Megtartva a korábbi értékeket és továbbfejlesztve a programot, folytatjuk a hagyományt és azon dolgozunk,…
Legendák a levegőben 2014Az előkészítési munkálatok során, a legtöbb helyen nagy örömmel és érdeklődéssel fogadták a szervezés gondolatát és a csapat már ismert tagjait. Külön öröm számunkra, hogy már most bírjuk a repülősportban nemzetközi eredménnyel bíró, több sportoló ígéretét, hogy résztvevői lesznek az újabb repülőnapnak. Mindemellett hazánk legtöbb ugrással büszkélkedő ejtőernyőse Mészárovics György biztosan ott lesz, aki társaival célba és kupolaugrást mutat majd be. Tóth Ferenc egy közel 100 méteres csőkígyót bűvöl majd a levegőben sárkányrepülőjével. Révy Lacibácsi és Cimbora vitorlázógépe, ketten együtt 150 évesek…Hársfalvi Pál vitorlázórepülővel, zenére műrepül, míg teveink között szerepel, hogy a Magyar Honvédség JAK52-es gépe műrepülő, MI-8-as helikoptere pedig képesség bemutatót tart majd a szolnoki légtérben. De a nézők láthatnak még Autgiró és UL repülőgépeket is bemutatón valamint repülőmodelleket. A földön is sok-sok program lesz hiszen kiállításra kerülnek oldtimer katonai gépek, terepjárók, MIG-21-es vadászgép, és más érdekességek. A program a tervek szerint már június 6.-án pénteken délután sétarepülésekkel és Origó koncerttel kezdődik és szombaton bemutatókkal folytatódik, vasárnap egy repülőtéri juniálisra lehet számítani, pünkösd hétfőn pedig sétarepülni várunk mindenkit, aki szeretné megcsodálni Szolnok panorámáját a levegőből. A belépés rendezvényre díjtalan! Kiemelt támogatónk a Szolnoki Városfejlesztő Zrt. és a Mitsubishi amely a legújabb modellekkel és vidám földi programmal várja majd a repülőnap látogatóit.

Megszakítás