TISZAI HAL NAPJÁRA

A rendezvény célja, hogy a tiszai halászatot, horgászatot és az ezekhez kötődő hagyományokat, értékeket őrizze.
A Tisza, a horgászat és halászat, a halak, a tiszavirágzás, a hidak mind-mind körülvesznek minket minden nap, itt Szolnokon. A Tisza, az élő víz rengeteg értéket ad nemcsak a folyó mellett élő embereknek, hanem az állatoknak, növényeknek is megélhetést biztosít.
Az itt élők közül sokan érdeklődnek a gasztronómiai kultúra iránt és a mai napig őrzik és ápolják tradicionális szakácstudományukat. Megtapasztaltuk, hogy olyan egyszerű helyi étel, aminek a tiszai HAL az alapanyaga, hányféleképpen és milyen gazdag ízvilággal képesek még ma is elkészíteni településünk lakói.
A rendezvény ideje alatt, a Tiszai Hajósok tere igazi tiszai halászfaluvá változik, ahol igazai halászok kunyhóban várják a hálókötési, csomózás iránt érdeklődőket, horgászok a régi- és modern eszközökről tartanak bemutatót, gyermek, felnőtt pecahorgász verseny és sparhelten, régi receptek felhasználásával készülő tiszai halételek, halkolbászok és füstölt halak várják majd a rendezvényre látogatókat.
A helyszínen, Szolnok belvárosában, a Tiszai Hajósok terén a média is képviselteti magát. A Magyarország, Szeretlek! című, a Magyar Televízióban évek óta, nagy sikerrel futó showműsor élőben többszöri kapcsolással közvetít a belvárosi rendezvényről.
A Tiszai Hal Napján egész napos programkínálatot tervezünk nemcsak a helybélieknek, hanem a térségből érkezőknek, de a gyermekek és a szüleik sem fognak unatkozni.
Rendezvényünk nyitott, ingyen látogatható.
Programok:
Kiállítások, bemutatók 10:00 órától egész nap a Tiszai Hajósok terén:
06:00/09:00-13:00 Horgászverseny (Horgászegyesületek képviselői 2-3 fős csapatokban mérkőznek meg a Tiszaligeti oldalon ~500m hosszan)
11:00-15:00 Hálókötési, javítási bemutató két öreg halász vezetésével a gyerekek megtekinthetik és ki is próbálhatják a hálócsomózást
11:00-16:00 Halászati bemutató két mester akár 30 fős csoportokban viszi le a vízre az érdeklődőket és vezetik be Őket a halászat rejtelmeibe
11:00 Ünnepi haltelepítés a gyermekek kis vödrökben helyezhetik vissza a Tiszába a halakat
11:00-14:00 Sparhelt Főzőverseny a nevezett csapatok különböző halételeket főznek
14:00 Halkolbász Lovagrend bemutatkozása (látványtöltés, kóstoltatás)
15:00 Polgármester beszéde és a versenyek győzteseinek kihirdetése, díjátadás (nyeremény: horgászbolti vásárlási utalvány)
19:30 Fény- és lézershow
21:30 Pásztortűz gyújtás
Egész napos programok:
- Halászeszköz bemutatóa tiszai halászat, horgászat, régi idők népies hangulatának megidézése. Bemutatásra kerülnek azok a régi hagyományos eszközök, amelyeket a halászok használtak
- A Tisza élővilága kiállítás képeken, plakátokon mutatjuk be az őshonos halakat, hüllőket
- Filmvetítés: A nagy ho-ho-ho horgász, Vizipók-Csodapók rajzfilmek,
Menyhárt József: A Tisza élővilága, A Tisza élni akar, Horváth László: Ős magyar vizek
- Halsimogató mindenkinek
- Gyermek, felnőtt pecahorgász verseny
- Horgászkiállítás és vásár modern hobbi és verseny horgászeszközökből
- Pálinka- és borutca(Borday Borbár, Szolnoki Borkör, Andante Borpatika, Bulyáki, Szicsek pálinka)
- Fény- és lézershow
- Gyermekfoglalkoztató, játszóház (Walter Team horgászbolt)
Szeretettel várjuk Önöket!